Szelepcsény, a névadó település

Szelepcsény a történelmi Magyarország fennállása idején Bars vármegye Aranyosmarót járásának egyik kicsiny, Zsitva folyó melletti falucskája volt. 1910-ben 816, többségében szlovák lakossal, jelentős magyar kisebbséggel.

Bár a helyét nem változtatta, a cseh diplomácia által elvakított gőgös és elfogultan magyarellenes győztes Antant hatalmak urainak a „jóvoltából” ma Szlovákia területén található, Verebély (Vrable) és Aranyosmarót (Zlaté Moravce) között félúton. Szlovák elnevezése Slepčany.

A magyar és a szlovák név jelentése egyaránt ismeretlen. Létezik olyan vélemény, hogy eredete a szláv nyelvben kere-sendő és a „slep” szó a töve, ami a magyar „vak” szlovák megfelelője. A környékén több hasonló hangképű település található (Bereszcsény, Czétény, Derezslény, Herestyén, Heresztény, Kelecsény, Köröskény, Nemcsény, Pereszlény, Récsény, Rippény, Szelecsény, Vezekény, stb.), ami arra enged következtetni, hogy valaha létezhetett olyan szóvégi rag, amely valószínűleg határozói értelmet adott ezeknek a szavaknak. A település története az Árpád-korig nyúlik vissza.

A község első említése 1165-ből való amikoris „Páznár fia Farkas a szentbenedeki apátságnak adományozta.” Az apátság meg lehetett elégedve a birtokával, hiszen azt majd két évszázadig (1165–től 1352-ig) meg is tartotta.

Jó adottságai miatt más is szerette volna megszerezni a környék több községével együtt, de az apátság meg tudta védeni tulajdonosi helyzetét.

Abban az időben nem csak jobbágyok, hanem királyi szolgák is laktak ott. A jobbágyi állapot valószínűleg vonzó lehetett, amit az bizonyít, hogy az Aranybullát kiadó II. Endre király (uralkodott 1205-től 1235-ig) az 1234-ben kelt oklevelében megengedi a szelepcsényi királyi szolgáknak, hogy a garamszentbenedeki egyház jobbágyai lehessenek. A települést Zelepchen néven említi az írás, amely kiejtésében megfelelhetett a mai alaknak.

terkepregi  terkepuj

Bars megyéről 1904-ben készült térkép részlete és Szelepcsény egy mai kiadású, a történelmi magyar neveket is feltüntető térképen

A következő említés nem sokkal ezután esik. A tatárjárás után az országot újjáépítő IV. Béla királyunk (uralkodott 1235-től 1270-ig) egyik ránk maradt oklevelében.  Valószínűleg az országdúlás miatti éhínségre hivatkoznak benne, amikor az uralkodó Dobrina és fiainak ítéli oda az általuk Bud és társaitól az éhség idején megvett Szelepcsény földnek fele részét. A magyar nyelv írásbeli használatának egészen a XIX. század elejéig nem voltak lefektetve az egységes szabályai, ezért rendkívüli változatosságot tapasztalhatunk a név-alakokban. Ebben az oklevélben például Scylipche alakban szerepel Szelepcsény neve.

A XIII. században a falu területének részbeni birtokosa a Forgách család volt, amiről egy 1229-es adományozási oklevél tanúskodik. Ennek szövege szerint Forgách Ivánka tulajdonában volt a település fele része. Hosszú ideig ők voltak a falu földesurai, de valószínűleg nem az egész település felett rendelkeztek. Erre utal, hogy 1355-ben egy országbírói ítélet okán a nyitrai káptalan határjárást tartott Szelepcsényben az egyházi birtok területének meghatározása céljából.

A XIV. század végén már volt temploma, ugyanis mint a garamszentbenedeki alesperesi kerület barstaszári plébániájának fiókegyházát említi egy 1397-es összeírás.

A XVI. század közepén - ki tudja miért - a Forgách család megválhatott ettől a birtokrészétől, mert 1565-ben az esztergomi káptalan megszerzi a falu teljes egészét és földesura marad a XX. század elejéig.

A 150 éves török uralom idején az Észak-magyarországi területek királyi fennhatóság alatt maradtak, de a törökök folyamatosan zaklatták a határtól nem túl távoli területeket. Felnőtteket és gyermekeket raboltak, elhajtották a jószágokat és dúlták a vidéket. Néha időlegesen el is foglaltak egyes részeket. Ez a sors jutott Szelepcsénynek is, a falut erőszakkal behódoltatta a török. Egy 1634-es kimutatás szerint akkor két másik helységgel együtt az Esztergomban székelő Tatár Ibrahim volt a gazdája.

Bármennyi megpróbáltatás is érte, lakosai nem kényszerültek teljesen elhagyni a falut. A török portyázók pusztításai és a felszabadító harcok viszontagságait túlélve a Magyar Országos Levéltárban őrzött 1715-ös adóösszeírás 30 adófize-tésre képes családot említ. A lajstromban feltüntetett nevek alapján feltételezhető a nemzetiségi megoszlásuk: 17 tót és 13 magyar. A vegyes lakosságot igazolja egy 1796-os adat is, amely „elegyes” faluként említi.

Az idők során változott az összetétel, 1851-ben tót faluként szerepel 611 lakossal,(13) míg 1903-ban ismét vegyes összetételűként tartják számon, kicsit több, 759 rezidenssel.

Ahogyan azt a fejezet elején már említettem, az 1910-es felmérésben 816, többségében szlovák lakos szerepel, de jelentősnek mondott a magyar kisebbség száma is.

Valóban, több neves személyiségről tudunk, aki magyar nemzetiségű volt és Szelepcsényt nevezte meg születési helyének. Elsősorban a település nagy szülöttjét, Szelepcsényi György esztergomi érseket kell említeni, aki 1595 táján itt született, de róla bővebben egy külön fejezetben fogok szól-ni. Azonban a legújabb korból is vannak példák:

  1. KERÉNYI László dr. jogász, Újpest város aljegyzője 1932-1944 között. 1900. augusztus 1-én született Szelepcsényben.
  2. GARTNER Pál dr. ideggyógyász (született Szelepcsényben, 1900. augusztus 3-án). Elmeszakértő volt Matuska Szilveszter perében Több pszichológiai tárgyú könyv szerzője. Halála előtt alapítványt tett (Gartner-díj), melyet évente, augusztus 3-án adnak át.

A mai állapot a magyarság szempontjából meglehetősen lehangoló. A 2001-es népszámlálás adatai szerint a 846 lakosból 818 volt szlovák. Feltételezve, hogy a maradék 28 fő mind magyar (ami nem valószínű, hiszen élhetnek ott cigányok, németek vagy csehek is), számuk akkor is elenyésző, a sorsuk pedig előbb-utóbb a teljes asszimiláció. Sokuknál már ez bekövetkezett, hiszen csak a vezetéknevük (Horváth, Kosztolányi, Határ, Kéri, Kovács, Nagy, stb.) utal a szüleik, nagyszüleik nemzeti hovatartozására, ők maguk már a szlovákság számát szaporítják.

2001-ben ellátogattunk a Felvidéknek arra a részére, ahonnét őseink származnak. Az utunk első állomása Szelepcsény volt. Különös, elfogódott érzésekkel közeledtünk, hiszen az évszázadok során a sors akárhová is vetette a Szelepcsényi vezetéknevű családokat, egy egészen biztos: valaha itt éltek őseink.

A település a Zsitva folyó által feltöltött, aránylag széles és sík, termékeny talajú vidéken helyezkedik el. A szorgalmas helyiek által megművelt szántóföldek szegélyezte országúton Aranyosmarót irányából érkeztünk. A falu határánál szlovák nyelvű helységnévtábla fogadott és az út mellett megpillantottuk a kicsiny vasútállomást is.

allomasnal

Szelepcsény helyiség névtáblája és a vasútállomás

A főúton haladva hamarosan megérkeztünk a templomhoz. Aránylag fiatal épület, a bejárat feletti évszám szerint 1881-ben készült el, valószínűleg a régi egyház helyén. Sajnos bemenni nem tudtunk, de a bejárat mellett baloldalon megcsodálhattuk azt a bronz emléktáblát, amelyet a község nagy szülöttjének, Szelepcsényi György érsek születésének 400. évfordulóján, 1995-ben helyeztek el. A frissen tatarozott kis falusi templomon nincs semmi különleges, tervezője meglehetősen egyszerű épületet alkotott. A körülötte lévő kert szépen ápolt, látszik, hogy a lakosok vigyáznak rá. Ottjártunkkor is egy idősebb szlovák bácsika szorgoskodott benne, locsolta a virágokat. Megpróbáltam szóba elegyedni vele, de sajnos nem beszélt magyarul.

templomsz   szeltabla

Az 1881-ben épült katolikus templom és a falán lévő, Szelepcsényi György emlékét megörökítő bronztábla

Elindultunk gyalogosan és sétáltunk néhány száz métert, nézegetve a házakat, majd szép lassan végigautóztunk a főutcán. A település közepes jólét jeleit mutatta, a régi falusi épületek már nincsenek meg, helyettük a nálunk is szokványos két ablakkal az utcára néző házak uralják az utcaképet. Vártuk, hogy feltűnjön valahol, de sehol sem láttuk a település zászlaját és a címerükkel sem találkoztunk, pedig mindkettő létezik:

A címer zöld mezője és az eketartozékok (gerendely és ekevas) a fő megélhetést biztosító mezőgazdasági tevékenységre, míg a fehér papi süveg és a kereszt egyrészt Szelepcsényi György érsekre, másrészt az egyházra, mint a település múltbéli földesurára utal. A zászló ezeket a színeket ismétli, meglehetősen érdekes formában és elrendezésben.

zaszlo   cimersz

Szelepcsény zászlója és címere

Mindent összevetve egy békés és nyugodt, az ottlakók által szeretett és ápolt falu látványának emlékével hajtottunk tovább utunk következő állomására Félbe (Tomašov), amelynek a templomát Szelepcsényi György építtette és ahol az édesapámat 1911-ben megkeresztelték.

Ugrás a lap elejére