Szelepcsényi György esztergomi érsek I. rész

Az adományozó oklevéllel nemesi címet nyert Szelepcsényi Miklós – a kérvényező és első helyen említett Ferenc esztergomi érseki kanonok testvére – családjáról és leszármazottjairól nagyon keveset lehet ma már kideríteni. Kivételt jelent unokája, a későbbi esztergomi érsek, Szelepcsényi György, akinek életéről és munkásságáról szinte könyvtárnyi írás született, bár ezek az adatok gyakran ellentmondásosak. A fellelhető források elemzése után az általam elfogadhatónak tartott legvalószínűbb változatot foglalom össze ebben a fejezetben.

A család már az oklevél kibocsátása előtt figyelemreméltó társadalmi helyzetben lehetett. Erre bizonyíték a kérelmező magas egyházi pozíciója és az is, hogy Miklós fia, Mihály, már évekkel a nemesítés előtt egy ősi és valódi felvidéki nemesi család nőtagját vehette el feleségül. Az 1590-es évek elején házasságot kötött Gyürky Zsuzsannával, a néhai Elevenkúty (Lebenbach vagy Vivirényi néven is szereplő) Ábrahám özvegyével.

A Gyürky család Hont vármegye legrégebbi nemes családjainak egyike, melynek már az 1200-as évek végén birtokában volt a névadó Gyürki, Hont vármegyei község. Tagjai folyamatosan ismertek voltak a Hont megyei közéletben. Mint megyei hivatalt viselők szolgálták a közösséget egészen a XIX. század második feléig. Találunk közöttük főjegyzőt, törvényszéki tanácsost, ügyészt és szolgabírót. A címerük is figyelemreméltó: a pajzs vörös mezejében hármas zöld halmon nyíllal kifeszített íj, fölötte arany csillag és ezüst félhold. A sisakdísz egy páncélos kar, amely kivont kardot tart. (A család losonci ága részben megtartotta ezeket a címeralakokat, kiegészítve egyéb elemekkel – három rózsa, zászlós kopja, a kard hegyére tűzött, levágott török fej.)

sirkoszfeSzelepcsényi Mihálynak és Gyürky Zsuzsannának két közös gyermekéről van tudomásunk, Györgyről és Mihályról. Gyürky Zsuzsanna előző házasságából is születtek gyerekek: Elevenkúty Mihály, Ábrahám és András. Az első házasságából származó két fiával és a másodikban született Györggyel együtt szerepel egy 1629-ben kelt peres ügyben.

A két közös gyermek egyházi hivatást választott és ezen a pályán György rendkívül kimagasló tehetségről tett tanúbizonyságot. Mihályról annyit tudunk, hogy 1676-ban mint Bars és Hont vár-megyék jegyzője Garamszentbenedeken hunyt el és az ottani bencés apátsági templomban temették el. Síremléket testvére állíttatott neki, amely a mai napig megmaradt, felirata tisztán olvasható. Láthatjuk, hogy 78 évvel a nemesítés után a család tagjai közül egyesek még használták az eredeti „Pohroncz” vezetéknevet. Györgynél néha még találkozunk ezzel az írásmóddal, de a később élők már csak Szelepcsényinek nevezték magukat. Azóta sem tudunk olyan leszármazókról, akiknek akár csak az emlékeikben is élne, hogy valaha más néven nevezték a családot. 

Szelepcsényi György születési idejeként legtöbb helyen az 1595-ös évszámot (bár ritkán 1605 is előfordul) találjuk. Néhol még a pontos dátumot, április 24-ét is megadják. A születés helyében még nagyobb bizonytalanságot tapasztalhatunk. Leggyakrabban Szelepcsény falu nevével találkozhatunk, de van, aki úgy véli, hogy Nagyszombatban látta meg a napvilágot. Minden bizonnyal azoknak van igazuk, akik szülőfaluként Szelepcsényt jelölik meg, ugyanis arról biztos adatunk van, hogy a közeli Kisfalud kápolnájában keresztelték meg, mivel írásos végakaratának 11. pontjában a következőként rendelkezik: „…2500 aranyat ajánlok a kisfaludi templomnak, melyben megkereszteltettem…”. Ott tartották a keresztvíz alá, mivel a szelepcsényi és a barstaszári templomot a törökök lerombolták és ez a szomszéd településben álló fakápolna volt a legközelebbi, használható állapotban lévő megszentelt hely. Gyermekkoráról sokkal később született, mondaszerű feljegyzések maradtak, amelyek hitelességében enyhén szólva is kételkednünk kell. Ilyesmiket mesélnek róla:

♦ „Szelepcsényi mindkét szülőjét a törökök egy szelepcsényi portya alkalmával megölték.” (Wikipédia – internetes lexikon) Ezt az állítást cáfolja a fentebb említett, okirattal igazolt tény, hogy édesanyja 1629-ben pereskedésben képviselte mindkét házasságából származó gyermekeit.

„Szegény, pásztorkodó családból származott. Hagyomány szerint szülőfaluja főterén ő is legeltette a disznókat, ahova később templomot építtetett.” Ezt Meszlényi Antal írja róla egy 1935-ben megjelent művében. Ha a család pásztorkodott, az több nemzedékkel előbb lehetett, hiszen György nagyapja már nemes volt, nagyapai nagybátyja pedig rangos egyházi személy. Nem igazolja a fentieket az sem, miszerint a szülőfaluban templomot építtetett volna, Szelepcsénynek kőtemploma csak a XIX. század végétől van.

„A vieszkai legelő víg "társadalmának" megvolt a maga "különce" is. Gyurkónak hívták társai. Őt is kiküldte apja minden reggel s Gyurkó becsülettel ki is hajtotta a kocákat mindennap a legelőre. A legelő "szórakozásait" azonban kerülte, egész nap másban lelte örömét, mint társai. Könyvet hordozgatott kabátkája alatt s mialatt társai hancúroztak - ő leheveredett a rét sarkába. Egy ideig a bárányfelhőket nézte, melyek a Zsitva felől fodrozták az eget, majd belemerült az olvasásba - s olvasott napestig.” Írja 1941-ben Mártonvölgyi László (1910-1984) nyitrai író az Emlékek földjén című könyvének "Gyurkó, a pásztor-fiú" (1941) című fejezetében. Mai ismeretekkel nehéz elképzelni, hogy az 1600-as évek elején egy disznókat őrző fiúcska egyáltalán tudjon írni, pláne azt, hogy könyvekhez jusson. Akkoriban a könyv rendkívül drága volt, hiszen (eltekintve a Mátyás korabeli budai nyomda működési előzményétől) csak a mohácsi vész után kezdődött meg Magyarországon a könyvnyomtatás. Bár 1533-ban Krakkóban megjelenik az első teljes egészében magyar nyelvű könyv (Komjáti Benedek: Szent Pál levelei), még hosszú ideig a megjelent könyvek nyelve latin, esetleg német. A kor legfontosabb könyvének a Szent Bibliának a teljes fordítását is csak 1590-ben készíti el Vizsolyban Károly Gáspár. Tehát feltételezve, de el nem fogadva, hogy a legenda igaz, latinul és németül is tudnia kellett a kis kondásnak!!!

Visszatérve a valósághoz, sokkal könnyebb elképzelni azt, hogy a kor átlagos műveltségi szintje felett álló és a frissen szerzett nemesség ösztönözte bizonyítási vágy miatt erre érzékenyebb szülők hamar észrevették a gyermekek (Mihály és György) tehetségét és a rokoni kapcsolatokat igénybe véve taníttatták a fiúkat. Az esztergomi káptalani iskola Nagyszombatban működött (Esztergom 1543-tól közel 140 évig török megszállás alatt volt). Szelepcsényi Ferenc, a nagyapai nagybácsi 1611-ig a káptalan kanonokja volt, és mint ilyen, módjában állt a gyermekeket beajánlani a jónevű iskolába. Különösen György jeleskedett a tanulás terén és hamar felhívta magára az egyházi elöljárók, különösen Pázmány Péter (1616-tól 1637-ig esztergomi érsek) figyelmét. Az érsek személyében atyai pártfogót talált, aki mindent megtett azért, hogy a fiatalember érvényesülését segítse.

radosnyafeNagyszombatban elvégezte a jezsuita gimnáziumot és ezt követően egy elég hosszú időszak következik, amelyről alig van információnk. (Némelyek szerint tanító volt Nagyszombat valamelyik oktatási intézményében.) Feltételezem, hogy az idősödő tanítómestere és támogatója mellett tevékenykedve alapozta egyházi karrierjét. Pázmány Péter sok időt töltött a Nyitra megyei Radosna érseki kastélyában, ahol gyakran meglátogathatta őt kedves pártfogoltja és a gesztenyefás parkban csendes séta közben, hitvitákat folytatva eszmét cserélhettek. (A falut ugyancsak megkedvelhette Szelepcsényi György, mert 1663-ban templomához saját pénzén tornyot építtetett)

1627. december 10-én, patrónusa ösztönzésére Rómába ment, hogy teológiában felsőfokú ismereteket szerezzen. Hét évig tanult a kereszténység fellegvárában, ott a Collegium Germanico-Hugaricumon folytatott tanulmányokat. Kiváló tanuló volt, sokat foglalkozott történelmi kutatásokkal a vatikáni levéltárakban. Rómában filozófiai és teológiai doktorátust szerzett. A záródolgozata Propositiones theologicae (A teológia alaptételei) címmel jelent meg, melyet Pázmánynak ajánlott.

A széles érdeklődésű fiatal papot nem hagyta érintetlenül az a légkör, amely Itáliában olyannyira kedvezett a különféle művészeti ágak művelőinek. A megerőltető tanulás és a vallás intenzív gyakorlása mellett tudott időt szakítani arra is, hogy kitanulja a rézmetszés művészetét. Első ismert munkája bizonyítja, hogy ezen a téren is rendkívüli tehetséggel bírt. A példaképének tekintett támogatójáról tanulmányai idején, 1632-ben egy metszetet készített.

Második művét 1634-ben készítette és a doktori disszertációjának az előlapját díszítette szintén Pázmány Péter arcképével.

Önarcképe is fennmaradt, amely egy általa készített exlibrisen található. (Exlibrisnek nevezzük a könyv belső táblájára ragasztható, a könyvnek egy személyhez vagy könyvtárhoz való tartozását jelző grafikai lapot.)

Ennek a kis lapocskának az értékét jelzi, ahogyan egy szakember 1970-ben vélekedik róla: „A XVII. század legszebb magyar ex librisét Szelepcsényi György esztergomi érsek – egyúttal kiváló rézmetsző – készítette saját magának. Szelepcsényi valószínűleg Rómában tanulta a réz-metszést, eddig hat metszetéről tudunk. Itt bemutatott ex librisén barokk dísszel ékesített ovális keretben mellképen kívül a saját címerét is megörökítette, amely fölött a püspöki süveg díszlik – egyházi méltóságára utalva. Ez egyébként a mellkép köré írt latin nyelvű szövegből is kiderül, amely a püspökmű-vész egyházi és egyéb méltóságait sorolja fel. Az ex libris alján pedig ugyancsak latin nyelven egy disztichon olvasható, mely arra utal, hogy a képen látható püspök saját kezűleg rajzolta könyvei megkülönböztetésére ezt az ex librist.”

Készített egy gyönyörű képet a rövid ideig, 1647-től 1654-ig (de facto) uralkodó IV. Ferdinándról is.

 pazmany pazmany2 ferdinandjobbPázmány Péter arcképe                 A Propositiones Theologicae előlapja              IV. Ferdinándról készült metszet

     lipotszgyorgy1 predikaciok 

                  I. Lipót ifjúkori arcképe                    Szelepcsényi György önarcképe          Pázmány Péter prédikációinak címlapja

Az idézet hat munkáját említi. A már említetteken kívül az 1655-ös évszám szerepel a következő portrén. Az I. Lipótot ábrázoló metszet egy példánya a Magyar Nemzeti Múzeum metszetgyűjteményét gazdagítja, ahol magam is kézbe foghattam és lefényképezhettem. A képnek van egy érdekessége, amely külön fejtörést okozott nekem.

Valamennyi forrás 1657-es évet jelöli meg I. Lipót uralkodásának kezdeteként. A metszeten pedig a következő szöveg veszi körbe az arcképet: „LEOPOLDUS D. G. HUNGARIAE, DALMATIAE, CROATIAE, SCLAVON, RAMAE, SERVIAE, GALL: ZC: REX, CORONATUS AO. D. 1655. MENSE JUNII 27,” magyarul: „Lipót, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország Szlavónia, Ráma, Szerbia, Galícia, stb. királya. Koronázása 1655. június hó 27.” A látszólagos ellentmondás abban rejlik, hogy bár a bátyja, IV. Ferdinánd 1654-es halála után 1655-ben megkoronázták és ténylegesen királyként is uralkodott, de hivatalosan trónra csak apja III. Ferdinánd halála után kerülhetett. Az újabb kutatások kiderítették, hogy Szelepcsényi György a két Habsburg király arcképét az antverpeni Frans Luyckx, III. Ferdinánd udvari festője által festett portrék alapján, a saját művészi látásmódján átszűrve véste rézlemezre.

A hatodikként hivatkozott metszet csak részben az ő munkája, mert az eredeti művet 1695-ben Frank von Langgraffen bécsi rézmetsző átdolgozta (a szent család ábrázolása Langgraffen keze munkája) és így került Pázmány Péter egy késői kiadású művének a címlapjára.

Az említett hat képen kívül találtam még egyet, tehát összesen hét művét ismerjük.

exlibrisA hetedik metszet 1635-ben készült Rómában egy bizonyos Franciscus Ghelf nevű tiroli nemes részére. Stílusa, apróbb hibái arra engednek következtetni, hogy meglehetősen kevés ideje volt a munka elvégzésére, amit vagy barátságból, vagy megrendelésre készíthetett.

Ezután a kitérő után térjünk vissza az időrendhez és lássuk, hét év távollét után Rómából hazatérve miként alakult Szelepcsényi György élete.

Római tanulmányait befejezve 1634 késő őszén Magyarországra visszajőve azonnal feladatot kapott.

Az aktív papi pálya első állomását a szenci plébánosi kinevezés jelentette 1634-ben. Szenc színmagyar település volt (ma már sajnos csak harmadrészben az) Pozsony és Nagyszombat között félúton. Mint jómódú mezővárost említik a régebbi leírások. (Itt született Szenczi Molnár Albert 1575-ben, aki később Erdélyben bontakoztatta ki tehetségét, mint református pap, nyelvtudós, író, költő és műfordító. Latin-magyar szótára évszázadokig volt használatban. Munkásságával korszakalkotó módon járult hozzá a magyar irodalmi nyelv és a magyar költészet fejlődéséhez.)

A rendkívüli tehetséggel és kiváló kapcsolatokkal rendelkező, ekkor már a negyvenes éveihez közeledő Györgynek is be kellett tartania az előrejutáshoz szükséges szabályokat. Ezért volt szükség arra, hogy mint egyszerű mezővárosi plébános kezdje az aktív papi pályafutását.

Csak rövid ideig ragadt le ennél a beosztásnál. 1635-ben már beválasztják az esztergomi káptalanba kanonoknak és ezzel elérte azt a rangot, amelyet a nemesítést kieszközlő nagyapai nagybátyja viselt. Az új beosztásban szoros kapcsolatba került a magasabb egyházi máltóságokkal és ismertsége tovább növekedett.

Pázmány Péter 1637-ben meghalt. Mint legkedvesebb tanítványának, Szelepcsényi Györgynek jutott az a megtiszteltetés, hogy temetésen búcsúztató beszédet mondhatott a magyarországi katolicizmus kiemelkedő személyiségének hamvai fölött. Az atyai pártfogó és jóbarát bekövetkezett halálával fájdalmas veszteség érte, de életpályája már szilárdan meg volt alapozva. A nagy patrónus támogatása nélkül is látványos gyorsasággal haladt előre a sors által kijelölt úton, amelyre kiváló adottságai alkalmassá tették.

A kinevezések egymást követték: 1638-ban a pécsi egyházhoz tartozó Tolna megyei (Duna)Földvár apátja lesz. 1642-ben három megbízatást is kap: a horvátországi Novi egyházkerület címzetes püspökének nevezik ki és a szentgyörgymezei prépost, valamint a pilisi apát címet is megkapja.

A következő évben ismét nagyot léphet előre az egyházi ranglétrán, két egyházmegye vezetését is rábízzák, csanádi és pécsi püspök lesz. Csak egy évig marad ebben a beosztásban, 1644-ben bozóki prépostságot kap és ugyanebben az esztendőben, augusztus végén átveszi a veszprémi püspökséget, amelyet 1648-ig irányít. Tudnunk kell, hogy ezek a címek jórészt névlegesek voltak, hiszen az egyházi területek mindegyike (kivétel a bozóki) a törökök által megszállt országrészen volt, így azután a tényleges papi tevékenységet csak erősen korlátozott keretek között lehetett ellátni.

A világi életben is egyre magas pozícióba került. Az 1644-es évben, a királyi kancellária elnöke lett, amit talán a mai értelemben vett pénzügyminiszterséget jelenti. Ebben az időszakban kezdődhetett életének az a szakasza, amikor egyidejűleg adta tanúbizonyságát a királyhűségének és a magyar haza iránt mutatott szeretetének, áldozatkészségének. A reá bízott egyházmegyékkel való kapcsolattartás során többféle formában is érintkezésbe kellett kerülni a törökökkel, ilyen módon szerezve tapasztalatokat a velük való bánásmódról, aminek a későbbiek során nagy hasznát vette.

1643-tól kockázatos feladatokat vállal, a magyar rendek megbízásából és királyi parancsra több ízben is követségben jár Konstantinápolyban. Fogadja őt a szultán is, de többnyire inkább a nagyvezírekkel tárgyal. Megbeszélései nem hoznak korszakos változásokat, de jelentőségüket nem szabad alábecsülni. Abban az időben a Habsburg birodalommal való érintkezésben a törökök diplomáciai nyelvként a magyart fogadták el. A kortársak nagy elismeréssel szóltak Szelepcsényi György ékesszólásáról, amellyel előadta jöveteleinek célját.

A következő években tovább bővül tevékenységi köre. 1648 tavaszán egyidejűleg kapott egyházi és világi megbízást: megválasztják a nyitrai egyházmegye püspökének és a vármegye főispánjának. Mivel ez a terület teljes egészében a három részre szakadt Magyarország királyi fennhatóság alá tartozó felén helyezkedett el, a kinevezés rengeteg gyakorlati munkát követelt meg.

A következő lépcsőfokot - a nyitrai püspökség megtartásával - a kalocsai érsekség vezetésének átvétele jelenti, amelyre 1657-ben került sor. Ebben a körzetben a törökök minden keresztény egyházi tevékenységet lehetetlenné tettek, egyedül a szegedi ferences rendház volt az, amely a török uralom végéig elláthatta áldásos tevékenységét. A mindenkori érsek is rajtuk keresztül tarthatta a kapcsolatot a gyérülő számú katolikus lakossággal. Szelepcsényi György 1666-ig irányította ezt az alföldi egyházkerületet, közben a világi megbízásai is gyarapodtak. Királyi belső tanácsosként és több vármegye (Veszprém, Nyitra, Bács, majd később Esztergom, Pest-Pilis-Solt és Bars) főispánjaként egyre nagyobb beleszólása lett az ország dolgaiba.

1666-ban elérkezett a papi karrierjének a csúcspontjára, I. Lipót őt találta legalkalmasabbnak, hogy elfoglalja a Lippay György halálával megüresedett esztergomi érseki széket. Ez egyben az addigi legfontosabb világi megbízatásának, a kancellári tevékenységének az elismerését is jelentette.

Az ekkor már idős, 71 éves ember hihetetlen munkabírásról tesz tanúbizonyságot. Nem elég, hogy az egész ország katolikus papságának a vezetője, élére áll az egyre erősödő és az ő érsekségének idején csúcspontjához érő hazai ellenreformációs harcnak is. 1667-től Magyarország nádora és így, mint királyi helytartó, hatalom tekintetében közvetlenül az uralkodó után következik.

Nem csoda, hogy sokan féltékenyek rá és rengeteg támadás éri, különösen a protestáns nagyurak részéről. Pozíciója azonban élete végéig szilárd marad és ez elsősorban emberi kiválóságának köszönhető.

Különösen sokan vetik a szemére, hogy az ellenreformáció egyik vezéralakjaként az 1673-as évben megalakult pozsonyi „vésztörvényszéken” súlyos ítéleteket hozott. Érdemes ezt az állítást alaposabban megvizsgálni.

galyarabfeA Kecskeméti Református Egyházközség könyvtárában 2007. elején De Ruyter holland admirális születésének 400. évfordulója alkalmából kiállítást rendeztek. A magyar protestáns gályarabokról szóló tablón olvashattuk a következőket:

„Az uralkodó (I. Lipót Sz.S.) Szelepcsényi György esztergomi érsek elnöklete alatt „rendkívüli bíróságot” nevezett ki, amely elé 1673. szeptember 25-ére 33 protestáns lelkészt és tanítót idéztek.*Felségárulással, a kurucokkal (bujdosókkal) való együttműködéssel, és a törökökkel való cimborálással, valamint a katolikus egyház gyalázásával vádolták őket. Valamennyit halálra ítélték. Azonban háromféle kötelezvényt (reverzálist) tártak eléjük:

1. elhagyják az országot,

2. lemondanak prédikátori vagy tanítói tisztükről,

3. katolizálnak.

Ha valamelyiket aláírják, szabadon bocsátják őket. A kötelezvények valamelyikét mindegyikőjük aláírta.

A sikeren felbuzdulva, 1674. március 5-re, mintegy 730 (más források szerint az „összes”) protestáns lelkészt és tanítót – némelyeket még török fennhatóság alatti, hódoltsági területről is – megidéztek a törvényszék elé. A vádak és lehetőségek ugyanazok voltak, mint az előző évben. Azokat, akik a kötelezvények egyik fajtáját sem voltak hajlandóak aláírni, április 4-én halálra ítélték.

Büntetésüket később várfogságra, 1675-ben pedig gályarabságra változtatták.”

A – mai szóhasználattal élve - koncepciós perben felsorolt vádak igen súlyosak voltak, többségük önmagában is elegendő lett volna, hogy a bíróság halálos ítéletet hozzon, halmazati büntetésként különösen indokolható volt a döntés. (Más kérdés, hogy a vádpontok mennyire voltak megalapozottak, de tudvalévően azok a király határozott utasítására születtek.) A fentiekből látszik, hogy a törvényszéknek és nyílván annak elnökének a szándéka nem az volt, hogy azokat végre is hajtsák. Ez világosan kiderül abból, hogy a menekülésre három alternatívát is felkínáltak. (Álljunk meg egy pillanatra, térjünk vissza a mába és olvassuk el azokat ismét. Utána gondoljunk a Rákosi korszak ítéleteire és az 1956-os Forradalom és Szabadságharc utáni megtorlás vértanúira!) A többség el is fogadta a felkínált lehetőség valamelyikét, de aki megtagadta, azt sem adták a hóhér kezére, hanem két ízben is enyhítettek az ítéleten. Szerintem a Szelepcsényi György elnökölte bíróság igenis emberséges volt, különösen, ha tevékenységüket a „művelt” nyugati világban egészen a XIX. század elejéig tomboló inkvizícióval vetjük össze. Ezzel az okfejtéssel a legcsekélyebb mértékben sem szerettem volna lebecsülni a börtönben és a gályák evezői mögött sínylődő, a hitükért meghalni is képes lelkészek szenvedését, de szükségesnek tartottam egy másik szemszögből is vizsgálni az eseményeket.

(Mint az köztudomású, a börtönt és a hosszú kínokkal teli gyaloglást túlélt rabokat a spanyol flotta gályáira szánták. A protestáns országok összefogása eredményeként De Ruyter holland tengernagy 1676-ban - még a tengerre szállás előtt - Nápolyban kiszabadította őket fejenként 100 tallér váltságdíj ellenében.)

Szelepcsényi György érsekségének éveiben tovább növelte vagyonát, amelyet nem csak a rangjával és a megbízatásaival kiérdemelt juttatások gyarapítottak. A kortársak és az utókor által is elismerten kiváló gazdásznak bizonyult.

Nemesgombai birtokán 1666-ban posztómanufaktúrát hozott létre és a szükséges alapanyag előteremtésére juhászatában meghonosította a finom szálú gyapjút adó selyemgyapjas merinói birkát. A közeli Pozsonycsákányban ekkor újítja fel és építi át saját ízlése szerint a falu központjában ma is álló várkastélyt.

csakanyeberharda

        Szelepcsényi György pozsonycsákányi (Čakan) barokk és                    eberhardi (Malinovo) reneszánsz kastélya

Nem csak Csákányban, hanem a közeli Éberhardon is volt kastélya. A források szerint kedvenc tartózkodási helye volt ez a váracskából átalakított reneszánsz jegyeket is hordozó barokk palota, amely Pozsony közelében található és Bécs, valamint Nagyszombat is elérhető távolságban van.

Birtokai közé tartozott két komolyabb vár is, Bozók és Boldogkővár.

bocimerfeA bozóki vár az esztergomi érsekség tulajdonába hagyatékként került és annak – mai szóval élve – haszonélvezeti jogát 1684-ben szerezte meg Szelepcsényi György.

A vár nagyon rossz állapotban volt, mert Thököly hadai 1678-ban elfoglalták azt és távozásukkor felgyújtották. A romokban álló erődítmény felújítása már csak az érsek halála után, 1686-ban fejeződött be. Kőből készült címere mind a mai napig látható a várkapu felett. A település a felvidéki Korponai fennsíkon található, Balassagyarmat és Zólyom között félúton, mai szlovák neve Bzovik. A vár már a XIX században is nagyon elhanyagolt volt, bár az 1900-as évek legelején még aránylag jó állapotban álltak a belső épületek, köztük a vártemplom is. A tetőszerkezet ekkor még védte a bástyákat és a belső udvar létesítményeinek némelyikében laktak is.

A trianoni tragédia után a csehszlovák állam tudatosan hagyta tönkremenni a régi magyar műemlékeket, aminek az lett a következménye, hogy a bozóki várnak ötven év után már csak a külső főfalai maradtak meg. A XX. század végére úgy tűnik, bizonyosságot szereztek a szlovákok, hogy nem kell tartaniuk határrevíziótól és attól kezdve a megerősödött tulajdonosi tudatuk hatására elkezdtek többet törődni a magyar múlt épített örökségével. A bozóki vár maradékait is konzerválták, a bástyákra tető került és a várudvaron meglévő épületalapok sem pusztulnak tovább.

bozok1bozok2

                      A bozoki vár az 1900-as évek elején                                                 és látképe 2008-ban

Boldogkő a másik vár, amelyet a bozókinál sokkal hosszabb ideig birtokolt Szelepcsényi György. A történelmi Abaúj megyében, Sárospataktól mintegy harmincöt kilométerre nyugatra lévő végvár 1671-ben került az érsek birtokába. A törökök folyamatosan támadták, de bevenni csak Thököly hajdúi tudták és 1678-tól 1683-ig bitorolták. Az érsek halála után az esztergomi káptalané lett, ennek ellenére a császári csapatok nem kímélték és 1702-ben felrobbantották.

somos

Boldogkő várának madártávlati képe

A vár környéke a törökök zaklatása miatt elnéptelenedett. Miután Szelepcsényi György megkapta a várat, állandó helyőrség biztosította a védelmet. A viszonylagos biztonság lehetővé tette a hozzá tartozó falu újratelepítést, amely azért is szükséges volt, hogy a jobbágyok élelemmel láthassák el a katonákat. Az akkor otthonra találtak utódai, a közeli Boldogkőújfalu lakói tisztelettel őrzik az érsek emlékét, a település címerének fő motívumaként is az prímás Esztergomban őrzött pásztorbotját választották.

Folytatás a II. részben!

Ugrás a lap elejére