Szelepcsényi György esztergomi érsek II. rész

Érsekségének idején templomok sorát építtette fel a királyi Magyarországnak azon a részén, ahol a gyakori törökdúlás miatt a meglévő épületek megsemmisültek vagy erősen megrongálódtak. Ezeken a településeken mind a mai napig hálával gondolnak rá.

Két templomban is találunk szöveges emlékeztető feliratot, amely az építtetőt és az építés idejét tünteti fel.

A nagylégi (Lehnice) templom diadalívén a következő latin nyelvű szöveg olvasható:

VIVens GeorgIVs SzeLepCsenyI posVIt fVnDaMenta

1679

(Itt szeretném felhívni a figyelmet a régi szobrokon, festményeken lévő felíratoknak egy érdekességére.
A 17-19. században az antikva-írásnak sajátos fajtája a kronogramma felirat, melynek római számértékű betűi a benne foglalt esemény időpontjára utalnak. Például a SICULICIDIUM = M+D+C+C+L+V+V+I+I+I+I azaz 1764, a mádéfalvi veszedelem dátuma.
Tehát a piros betűk számok, ha azokat összeadjuk: VI = 6, V = 5, I = 1, V = 5, L = 50, C = 100, I = 1, VI = 6, V = 5, D = 500, M = 100, azaz 6+5+1+5+50+100+1+6+5+500+1000 = 1679.)

A Pozsonypüspökihöz tartozó Szunyogdi (Podunajské Biskupice, Komárov) templomában a már bemutatott címer alatt látható felirat:

A.M.D.G. & HONOREM S. JOSEPHI

NOVITEREERECTA EST HAEC ECCLESIOLA.

PERCELIS. & RN. DIS. PRINCIP. D.D. GEOR.

SZELEPCHENY ARCHIEPPV

STRIGON. AD. 1681

Úgy látszik, Csallóköz valami miatt különösen kedves volt Szelepcsényi György előtt, mert zömében itt találhatók az általa újjáépített templomok. Talán azért állt szívéhez közel a vidék, mivel a kastélyai is ezen a hatalmas Duna-szigeten voltak.

 szunyogdifelifelicilegi

Szelepcsényi György által épített templomok

                    Szúnyogdi                               Fél                  (a bejárat fölött a családi címerünk)                Nagylég

Fél (Tomasov) község Szent Miklósnak szentelt szép barokk temploma is az érseket dicséri a torony alatti bejárat felett kifaragott Szelepcsényi címerrel.

Ebben a tájegységben még Bacsfa-szentantal (Báč) és Csákány (Čakany) templomának építése fűződik az ő nevéhez. (A szentantali templomban található híres könnyező Madonna-kép messze földről vonzza a csodát remélő zarándokokat.)

Szentistvánkút (ma Studienka) nem csallóközi település, Pozsonytól mintegy 50 kilométerre, északra található. Szent István király tiszteletére szentelt plébániatemplomának alapkövét Szelepcsényi György érsek képviseletében Jubasóczy János helynök tette le 1668-ban, majd 1678-ban, Mária mennybemenetelének ünnepén, Pálffy Nándor egri püspök szentelte fel.

Több önálló templomról, amelyet ő építtetett, nincs tudomásom. Viszont tudunk arról, hogy hol alapított és épített olyan rendházat, amelyhez templom is csatlakozott.

 bacsfacsakanytempszentistvangyori

Szelepcsényi György által épített templomok

             Bacsfa-Szentantal                     Pozsonycsákány                    Szentistvánkút                        Győr, jezsuita templom

Talán a legkorábbi ezek között a győri Loyolai Szent Ignác jezsuita templom, amelyet egy római templom mintájára olasz építész tervei alapján emeltek 1641-ben. A hozzá tartozó rendház és iskola az érsekségé-nek első évében, 1667-ben készült el. A két torony később, a XVII. században került a templomra. A rend feloszlatása után 1802-től a bencések tulajdonába kerül a teljes épületegyüttes és ma is ők használják.

1662-ben a nyitra-vármegyei Szakolcán (Skalica) szintén alapított egy jezsuita rendházat, amelyben gimnázium is működött. A rendház mellé templomot csak az érsek halála utáni évtizedekben épített a rend. A Jézus Társaság hányatott története ellenére az épületegyüttes mind a mai napig áll és szolgálja a szlovák híveket és a tanulni vágyó fiatalokat.

szakolca

A szakolcai jezsuita templom, rendház és gimnázium

Felsorolni is sok, hogy az egyházi és világi szolgálataival szerzett hatalmas vagyonából mennyi, a Magyar királyság népeit szolgáló intézmény létesítése fűződik a nevéhez. A fentieken túl adományából épült a zsolnai és lőcsei jezsuita kollégium, a pozsonyi irgalmasrendi kórház és a komáromi ferences kolostor. Még a halála után is gondoskodott a katolikus hívekről, végrendeletében jelentős összeget hagyott arra, hogy Pozsonyszentgyörgyön (előbb Jur pri Bratislave, ma Svätý Jur, Pozsonytól 14 kilométerre északra) piarista rendházat és iskolát építsenek. Az egykori piarista épület – mely jelenleg egy sörfőzdének ad otthont – ma is látható a főtérszerű főutca jobb felső végében.

szakolcannoszakolc

      A pozsonyszentgyörgyi piarista rendház és iskola épülete 1900 körül...                              ...és 2007-ben

Az általa alapított intézmények közül az egyik legjelentősebb az 1668-ban megalakult nagyszombati Seminarium Marianum. Az intézmény Európa-hírű volt, a tanítási elvek korszerűsége és színvonala messze meghaladta a más, hasonló papnevelő főiskolákban alkalmazott módszereket. A Marianum szervesen kapcsolódott az előző érsekek, Lósy és Lippay által alapított Collegium Rubrorumnak nevezett iskolához, amennyiben a papi hivatásra készülő, fiatalabb, 18 év alatti korosztály képzése folyt benne. Az itt végzett oktatás folytatásaként mentek tovább a „Vörös kollégiumba”, ahol megkapták a felsőbb fokú képzést és következhetett a felszentelés. A Seminarium Marianumban nemesi ifjak is tanulhattak. Az itt töltött éveik meglehetősen kellemesek lehettek, saját színházuk volt, a testnevelés is nagy hangsúlyt kapott és a hatalmas könyvtár kimeríthetetlen kincsesbányát jelentett a tudásvágyóknak. Az intézmény 1880-ig működött Nagyszombatban, ekkor költöztek a többi, Oláh, Lóczy, Lippai érsekek által alapított szemináriumokkal együtt Esztergomba és egyesülve velük, megalakult a Nagyszeminárium. Ez az egyházi főiskola a „szocializmus” idejének fél évszázados regnálása miatti kényszerű szünet után, ma a Szent Adalbert Képzési és Lelkiségi Konferencia Központ keretei között Esztergomi Hittudományi Főiskola és Érseki Papnevelő Intézet néven működik.

esztergom

Az esztergomi Szent Adalbert Képzési Központ

Szelepcsényi György több szerzetesrend letelepedését is segítette bőkezű adományaival.

gyorikarmA Szent Orsolya Társaságot ő hívta be Pozsonyba, ahol 1676-ban megnyitották első iskolájukat, melyet hamarosan országszerte több is követett.  Ugyancsak Pozsonyba telepítette le az irgalmas-rendi barátokat. 1672-ben templomot és kolostort alapított számukra, mely azonban csak jóval halála után, 1728-ban készül el. A rendház részeként kórház is épült, ahol a város elesett szegényeit gyógyították és ápolták a rend tagjai.Komáromban a ferencesek kaptak tőle segítséget a kolostoruk alapításához, Budán és Győrben pedig a sarutlan kármeliták megtelepedését tette lehetővé. A győriekről a végrendeletében gondoskodott, 50 ezer forintot hagyott a rend német tartományára azzal a feltétellel, hogy abból Magyarországon kell kolostort alapítani. A kármeliták Győr városát tartották a legalkalmasabbnak a letelepedésre, melyhez az engedélyt 1697-ben meg is kapták. Még abban az évben három kármelita atya jött a városba és hamarosan megkezdődött a tervezés. Az építkezés meglehetősen elhúzódott, a templomot 1725-ben szentelték fel, a kolostor pedig 1732-re készült el.

Az egyházi főméltóságok körében is párját ritkította adományozó készségével. A fentieken kívül a breznóbányai (Brezno) piarista templomot is segítette, hálából a templomban megfestették a portréját, amely még ma is látható a plébánián.

szelgybreznoA mai önző és anyagias világban élők számára felfoghatatlan, milyen szellemi magasságban élhetett az érsek, hogy ilyen önzetlenül le tudott mondani a vagyonának jelentős részéről és feláldozta azt a hit és a haza oltárán.

Eddig csak az egyházi tevékenységével kapcsolatos adakozásáról írtam, pedig ennél sokkal jelentősebb összegeket adott a törökellenes harcokra.

1683 nyarán, amikor a török hadak hosszú ideig ostromolták Bécset, összegyűjtötte birtokairól az élelmiszert és eljuttatta azt a város védőinek. Eladta valamennyi ezüstneműjét és az értük kapott pénzből kifizette az elégedetlenkedő katonák zsoldját, akik így „lehiggadva és jóllakva” ki tudtak tartani, míg Sobieski János lengyel király serege meg nem érkezett a birodalom fővárosának felmentésére. Összességében ez a hazafias tette mintegy 170 ezer arannyal kurtította meg a vagyonát. Ezért a nemes cselekedetéért XI. Ince pápa a „Bécs megmentője” címet adományozta neki.

Az élete során felhalmozott vagyonából közel 800 ezer aranyat áldozott az Oszmán Birodalom elleni harcra, Magyarország felszabadítására.

E mellett, felhasználva különlegesen jó diplomáciai meggyőző képességeit, közreműködött a törökök kiűzésére alakuló nemzetközi szövetség létrehozásában.

Az 1600-as évek végére Európa keresztény országai megelégelték a földrész szívéig érő mohamedán uralmat. XI. Ince pápa kezdeményezésére (és tegyük hozzá: Szelepcsényi György hatékony közreműködésével) 1684-ben Velence, Lengyelország, a Habsburg birodalom és a Német fejedelemségek részvételével megalakult a „Szent Liga”. Végre belátták a nyugati országok, hogy a saját biztonságuk érdekében ki kell űzni a törököket Magyarország teljes területéről és 1686-ban megindultak a felszabadító csapatok.

Sajnos, Szelepcsényi György ezt már nem érte meg. 1684-85 telén gyógykezelésre a Morvaországi Litovicára utazott, ahol 1685 január 14-én hosszú és tartalmas élete véget ért.

Végrendeletében meghagyta, hogy a máriacelli kegytemplomban, az általa építtetett Szent László kápolnában kíván nyugodni. A hagyomány szerint hat fekete lóval húzott halottas hintón szállították végső nyughelyére és ünnepélyes keretek között bocsátották a kápolna oltára előtti sírboltba.

Sírfeliratáról még életében rendelkezett: „Lelkem a mennybe, haló testem Cellbe vitetett, hisz mindkettő után egész életemben vágytam.”

mariazelljobb

A Nagy Lajos magyar király által alapított máriacelli kegytemplom

Emlékét művészi alkotások sora őrzi.

Említettem korábban az önarcképét, amelyet az exlibrisén láthatunk, illetve szóltam a szelepcsényi emléktábláról és a breznóbányai festményről. Papi pályafutásának egy meghatározó időszakában, 1652-ben készített róla egy kiváló portrét a kor egyik legelismertebb rézmetsző művésze, Elias Widemann. Egy markánsan magyaros arcú, erőteljes 57 éves férfiút látunk az igazán élethű képen, tekintetéből jóindulatú enyhe mosoly, ravaszkás bölcsesség árad felénk.

szelgyhiresszelgysargasszelgyszinesszelgyhu

Elias Widemann: Szelepcsényi György arcképe   és három mű ismeretlen alkotótól

Több, más művésztől származó metszet is maradt ránk, amely őt ábrázolja, de ezeknek úgy az alkotója, mint a készítésük időpontja ismeretlen.

A képek feliratából azért nagyjából meghatározható az a tágabb időszak, amikor az arcvonásait megörökítették.

A balról a második metszeten például, mint esztergomi érseket láthatjuk őt, tehát valamikor 1666 és 1685 között lett megörökítve. Arcának főbb vonásai nem sokat változtak, de kétségtelenül egy öregebb embert ábrázol, mint a Widemann-féle rajz.

A következő színes exlibrisen szintén esztergomi prímásként szerepel a családi címerrel együtt. Szakálla és bajusza már megőszült, ennek ellenére arca simább és nyugodtabb, mint a korábban készült Widemann-féle metszeten.

Ismerünk még egy metszetet (ez a jobb szélső), de ez egészen biztosan a halála után készült, mert a felirata tartalmazza az elhunytának pontos helyét és idejét is. A művész neve szerepel a kép alján, de ezen a reprodukción sajnos nem olvasható.

Két gyönyörű festményen is szerepel még Szelepcsényi György érsek. Mindkettő művészettörténeti jelentőségű remekmű.

madonnafeAz egyik Árpáson, ebben a kicsiny nyugat-magyarországi faluban az Árpád kori plébániatemplom főoltárát díszíti.

Festője a legkiválóbb XVII. századi magyarországi művészek közé tartozott, bár neve nem ismert.

Az oltárkép eredetileg valószínűleg Nagyszombat valamelyik templomában volt, csak kényes politikai tartalma miatt kerülhetett ebbe a távoli, eldugott kis faluba.

A festményen ugyanis a kornak olyan jelentős személyiségeit láthatjuk egymás társaságában, akik hamarosan halálos ellenségekké váltak. Szűz Mária lebegő alakja alatt lévő csoportban I. Lipót császár és a római pápa körül Magyarország világi és egyházi méltóságait gyűjtötte össze a művész. Balszélen Szelepcsényi György érsek és Széchenyi György püspök látható. A jobboldalon Zrínyi Péter horvát bán, Frangepán Ferenc, I. Lipót német-római császár és magyar király, Nádasdy Ferenc országbíró valamint Wesselényi Ferenc nádor térdel békés harmóniát sugallva.

A mű 1666-1667 körül készülhetett. A Wesselényi-féle összeesküvést 1670-ben leleplezték és résztvevőit, Frangepán Ferencet, Nádasdy Ferencet és Zrínyi Pétert kivégezték. (Wesselényi Ferenc 1667-ben természetes halállal hunyt el.) Így az ország királyhű egyházi és világi vezetői számára valóban kellemetlenné vált a képen ábrázolt személyeket együtt látni. Nagyszombat városában (abban az időszakban Magyarország egyházi központja lévén) nagyon sokan megfordultak a felsőbb körök tagjai közül, ezért a képet el kellett távolítani. A döntési helyzetben lévő, a művészi értéket becsülő, művelt személy – talán éppen Szelepcsényi György – ezért nem a megsemmisítést választotta, hanem inkább eldugva a világ szeme elől, Árpásra vitette ezt a csodálatos képet, ahol mind a mai napig gyönyörködhetünk szépségében.

apoteozis

F. Solimena: Szelepcsényi György aphoteózisa

A másik festmény a Pannonhalmi Főapátság gyűjteményében található sorozatnak része. Az öt festményt a XVIII. század elejének legkitűnőbb nápolyi festője Franciscus Solimena festette 1713-ban. A megrendelő emléket kívánt állítani nagy magyar főpapoknak és ezért megfesttette Martinuzzi György, Oláh Miklós, Szelepcsényi György, Széchenyi György és a kortárs Eszterházy Imre apotheózisát. (Ennek a latin kifejezésnek a magyar megfelelője: kiváló emberek istenítése, dicsőítés, megdicsőülés, magasztalás, felmagasztalás.)

A vászon alapra olajfestékkel festett kép 175x196 cm méretű és a gyűjteményi leírás így ismerteti: „Középütt koronás női alak királyi palástban, előtte ajándékot nyújtó, térdelő férfi. Jobboldalt Minerva és egy férfialak, a háttérben az érsek mellképe”

A sorozat képeinek alakja arra enged következtetni, hogy a megrendelője egy boltíves terem falait kívánta díszíteni velük.

Ezek a festmények nemzeti kincsünk részét képezik, értéküket nehéz volna felbecsülni.

A győri kármelita rendházban, amelyről az előzőekben már szóltam, szintén van egy arcképe, amelyet egy ismeretlen festő valószínűleg a XVIII. század közepe-vége felé festett, jóságos, kékszemű idős papként ábrázolva őt. Ezzel tisztelegtek az alapító emléke előtt, megörökítve a képen a templom és rendház korabeli látványát is.

gyorikep

Szelepcsényi György, a győri kármelita rendház alapítója

Szelepcsényi Györgyről nem csak metszetek és festmények készültek, három szobrát is ismerjük.

Legkorábbi az, amely a máriacelli vörös és szürke márványból készült síremlékét díszíti.

szobormariacell

Szelepcsényi György szobra a máriacelli síremlékén

Az ismeretlen szobrászművész alkotásán a feszület előtt térdelve, imádság közben láthatjuk az érseket.

A másik mű alkotóját sem ismerjük. Ez az életnagyságú szobor az esztergomi Szent Adalbert Képzési Központ főépületének bejárata melletti falfülkében áll. Az utókor így fejezte ki iránta érzett háláját, amiért annak idején életre hívta a Seminarium Marianumot, a mostani intézmény egyik elődjét.

szoboresztergom

Szelepcsényi György szobra Esztergomban

A harmadik szobor abban a taszármalonyai (Tesárske Mlyňany) plébániatemplomban áll, amelynek filiáléja a szelepcsényi és kisfaludi egyház is. Ennek alkotója ismert, Július Gábriš, nagyszombati adminisztrátor, aki 1913-ban ebben a faluban született. A sokoldalú főpap a szobrászművészethez is vonzódott és megmintázta nagyratartott „elődjének” az időskori alakját.

szbormalonya

Szelepcsényi György szobra a taszármalonyai plébániatemplomban

Szelepcsényi György méltatlanul feledésbe merült személyisége megragadta közelmúltunk kiváló festőművészének, Szász Endrének a fantáziáját is. A Hollóházi Porcelángyári működésének idején alkotta azt a portrét Szelepcsényi Györgyről, amelyet két példányban készített el. Az egyiket II. János Pál pápának küldte el ajándékba, a másik pedig 2003-ban egy aukció során 1 millió forintért kelt el.

szaszkep

Szász Endre: Szelepcsényi György esztergomi érsek portréja

Feltétlenül szólni kell még az érsek irodalmi munkásságáról és könyvgyűjtő tevékenységéről.

Főpaptársa gróf Kéry János - aki helynöke (helyettese) is volt érsekségének bizonyos időszakban - megírta „Georgii Szelepchényi vita, opera et virtutes” címmel Szelepcsényi György élettörténetének addigi szakaszát, amit Pozsonyban nyomtattak ki 1676-ban. Ebben részletesen felsorolja az érsek kiadott műveit.

Én az alábbiakra találtam utalást:

A „Propostitiones theologicae” címmel 1634-ben Rómában kiadott doktori disszertációját, amelyet Pázmány Péter-nek ajánlott, már említettem.

Római tartózkodása idején latin nyelvű iratokat, verseket és hittudományi tételeket adott közre.

Hazatérte után itthon folytatta az írást, szigorúan megmaradva az egyházi jellegű témáknál.

Az „Acta et decreta synodi dioecesanae Strigoniensis celebratae Tyrnaviae 1629” iratát, amely az 1629-es nagyszombati zsinat dokumentumait és határozatait tartalmazta, Nagyszombatban, 1667-ben nyomtatták ki.

A több kiadást megért magyar nyelvű „Istenes énekek” című énekeskönyve először 1672-ben, nagy, 4-rétű kiadás-ban Nagyszombatban látott napvilágot.

Számos főpásztori levelein és szentbeszédein kívül neve alatt megjelentek továbbá:

Az „Officia cum Propriis PP. R. Hung.” (Nagyszombat 1680); a „Rituale Strigoniense” (Nagyszombat 1682) és az „Edictum adversus declarationem Gallicanam” című művei. (Az „Esztergomi szertartáskönyv” három nyelvű, magyar, szlovák és német szertartási szövegeket tartalmaz.)

Az ő szorgalmazására és anyagi segítségével látott napvilágot Szőlősy Benedek név nélkül megjelent „Cantus catholici”-jének második kiadása is. Pártfogói szerepe a nagyszombati akadémiai nyomda számára jelentős volt. Szőlősy énekeskönyvét 1651-ben még Lőcsén, a kották nyomtatására is felszerelt Brewer nyomdában kellett kinyomatni. A nagyszombati jezsuita nyomda az 1675-i második kiadáshoz szerezte be az öntött és összerakható, variálható hangjegyekből álló dúcait. Ettől kezdve ezzel a felszereléssel nyomtathatták a kottás énekeskönyveket, és használták a XIX. századi betűmintakönyvek tanúsága szerint még Budán is az Egyetemi Nyomdában. A Cantus catholici 1675-i kiadását a kortársak „Editio Szelepcsenyiana”-nak nevezték, amint erre már a Nagyszombatban 1703-ban megjelent harmadik kiadás címlapja is utalt.

kodexkodexlap

A „Szelepcsényi kódex” és annak egy lapja

Nevéhez fűződik a legkorábbi - magyarországi szerzetesek keze munkáját őrző és itt fennmaradt - latin nyelvű kódex, amelyet Salamon király uralkodása alatt készítettek a 11. században. A húsvéttal kezdődő egyházi év rendjét követő miséhez válogatott evangélium-szakaszokat tartalmazó, valamelyik hazai Benedekrendi kolostor számára a XI. században készített kódexet Nyitrán a püspökszentelési esküté-telhez használták évszázadokon keresztül. Ez ünnepi jellege miatt köttették, ott – stílusának tanúsága szerint a XIV. században - mai aranyozott ezüst táblái közé. 1666-ig Nyitrán volt, onnét vitte magával Szelepcsényi György Nagyszombatba. Elnevezése ezért „Szelepcsényi kódex”, de a szakirodalom „Nyitrai Evangelistárium” néven is számon tartja. Ma a Nyitrai Káptalani Könyvtárban (Archiv Nitrianskej Kapituly) található, nyilvántartási száma 118. Egyhasábos szövegét dél-német jellegű kék és zöld vízfestékkel színezett, fehér indafonatos iniciálék díszítik.

Az érsek egész élete során gyűjtötte a könyveket, könyvtárát végrendeletében az esztergomi káptalanra hagyta. Az ex-librisével jelölt kötetek ma a főszékesegyházi könyvtárat gazdagítják és várják, hogy valamely elhivatott tudós könyvtáros összesítse, feldolgozza a gyűjteményt.

Nem csak könyvek, hanem csodálatos műtárgyak is őrzik emlékezetét - eddigi ismereteim szerint kizárólag - az Esztergomi Főszékesegyház gyűjteményében. A bazilikában található Kincstár az, ahol a főpapi pályája során készült és gyűjtött egyházi vonatkozású tárgyainak megmaradt néhány darabjában ma is gyönyörködhetünk. A felsorolt kincsek segítenek abban, hogy elképzeljük, mennyi drágaságot gyűjthetett össze hosszú élete során, amelynek jelentős részét templomok, rendházak alapítására fordított, de főleg a haza török iga alóli felszabadítására áldozott.

kereszt

Elsőnek említeném a világ magyarsága által szent ereklyeként tisztelt és ezért is felbecsülhetetlen értékű szépséges darabot a koronázási eskükeresztet. Ez ugyan nem Szelepcsényi György tulajdonában volt, de egyes részei a nevéhez fűződnek. (A műtárgyak leírásakor Lepold Antal művéből az „Esztergomi Főszékesegyházi Kincstár katalógusa” című kiadványból idézek, a képeket a Kincstár bocsátotta rendelkezésemre.)

„Magassága 40 cm (láb nélkül 27.5), szélessége 22.5 cm. XII. századi ötvösmű aranyból, gazdag filigrán dísszel és köszörületlen szafír kövekkel (cabochon). Keresztszárvégei hétkarélyosak. A hátlapon a karélyokban nyitható ereklyefülkék vannak. Pázmány Péter 1634-ben megújította a lábazatot, valamint a keresztszárak találkozásánál az elő- és hátlapot, azonkívül gyémántokat és gyöngyöket helyeztetett rá. Batthyány József prímás 1790-ben Szelepcsényi prímás egyik mellkeresztjéről ametiszteket és smaragdokat foglaltatott bele. A Pázmány által átalakított részeken zománcdísz, kereszt-ereklye számára bemélyített kereszt és a Patrona Hungariae képe látható. A magyar királyok a XIII. század óta erre a ke-resztre esküsznek koronázáskor.”

A koronázási eskükereszt           

A következőkben az említett katalógus szó szerinti szövegével, dőlt betűs szedéssel mutatom be Szelepcsényi Györgynek a kincstárban található tárgyait.

Három kelyhet találunk a vitrinekben.

kehely1kehely2kehely3

A reneszánsz kehely, kehely Bosnyák István hagyatékából és színarany kehely a címerrel

Az első ezek közül „Bosnyák István püspök egyszerű reneszánsz kelyhe. Magassága 21 cm. Nagyszombati S.J. mester műve 1636-ból. Talpa hatkarélyos. Az egyik karélyon Szelepcsényi prímás vésett címere. A sima kelyhen csak vésett vonaldísz, a vázaidomú száron csigás dombormű. Szelepcsényi prímás vette meg Bosnyák hagyatékából 1671-ben.” A katalógus nem tesz említést a kehely anyagára vonatkozóan. Ezek, a boráldozat bemutatásakor használt szakrális ivóedények ritkán készültek színaranyból, anyaguk leginkább ezüst, amelyet arannyal vontak be.

A következő szintén Bosnyák István veszprémi megyés-püspök 1644-ben bekövetkezett halála után, a hagyatékának eladása során kerülhetett Szelepcsényi György tulajdonába. Erről a katalógusban a következőket olvashatjuk: „Bosnyák István püspök kelyhe. Magassága 19 cm. Aranyozott ezüst. Talpa hatkarélyos. Öve csigás díszű. Szára baluszteres. Gerezdes lábán vésett fölirat: Georg. Szelepchény e supellectili Stephani quondam Bosniak 1671. Magyar munka 1630 körül. Drégelypalánkról került a kincstárba.” (Hogy miként került Drégelypalánkra, amely Veszprémtől légvonalban is legalább 150 km távolságban van, arról nem tudunk.)

Kétségtelenül a harmadik kehely a legszebb: „Szelepcsényi György prímás aranykelyhe, magassága 21 cm. Későreneszánsz magyar munka. Szelepcsényi címerén az évszám 1667, de a kehely a XVII. század első feléből való. Hatkarélyos talpának felületén négy domborműves lap az evangélistákat, egy zománcos a kálváriát, egy festett zománcos Szelepcsényi címerét ábrázolja. Az almaalakú noduson három rubin, három zománcos angyalfej és kisebb gyémántok. A kosáron Szent Adalbert és a három isteni erény domborműves képei, rubinok és gyémántok. Pártázata lemezből kivágott levélsor. A kelyhet Szelepcsényi 1673-ban Claudia Felicitas királyné koronázása emlékeül ajándékozta a székesegyháznak.”

A következő két pompázatos, páratlan szépségű ötvösművet a prímás készíttette:

urfelmutatocsokkereszt

Korabarokk úrfelmutató és a  koronázási csókkereszt

„Szelepcsényi György prímás (1666-1685) úrmutatója. Magassága 94.5 cm. Augsburgi korabarokk munka. A talp peremén augsburgi bélyeg és I M mesterjegy. Aranyozott ezüst; trébelt dísszel, piros festett zománcképekkel és drágakövekkel. Lábazatán trébelt akantuszlevelek, elszórt drágakövek, négy, gránátokkal és türkizekkel övezett zománclapocska. Szára kiterjesztett szárnyú álló angyallal. A monstarcia homloklapján felülről lefelé kereszt, a Szentlélek, az Atyaisten, Szűz Mária, Szent József, pelikán. Négy festett zománclap az evangélistákat ábrázolja. Hátul dicssugarak övezik. A félholdas lunulát angyal tartja.”

Az eskükereszten kívül a koronázásoknak egy másik fontos kelléke szintén az ő nevéhez fűződik:

„Szelepcsényi György prímás arany keresztje vagy a királyi csókkereszt. Magassága 29.5 cm, Színarany, zománccal; szafirokkal, smaragdokkal és gyöngyökkel díszítve. Négyágú talpát leveles és csigás dísz fedi, smaragdok díszítik. Elöl angyal tartja Szelepcsényi festett zománcú címerét. A kereszt tövében két angyal ül. A kereszten piros-kék zománc, hat szafir és a Krisztus-test. a barokk stílus remekműve. 1667-ben készült magyar vagy augsburgi munka. A koronázásra jövő királyt a prímások ezzel fogadják a templom ajtajában és ezt nyújtják neki csókra.”

Két miseruháját is megőrizte a gyűjtemény, az első szintén a koronázások elengedhetetlen használati darabja volt:

palast„Koronázási miseruha gyöngyhímzéssel. Magassága 98 cm, szélessége 75.5 cm. Simor prímás 1867-ben új aranybrokát szövetre applikálta a Szelepcsényi György prímás (1666-85) által készíttetett magyar gyöngyhímzést és a Batthyány József által 1790-ben Szelepcsényi egyik mellkeresztjéről ráhelyezett 9 darab rekeszbe foglalt ametisztet. Úgy a hát- mint a mellrészen három függélyes sávban magyaros jellegű gyöngyhímzésű tulipánok, gránátalmák, rozetták, szegfűk és levelek. Stóla, manipulus, velum, gremiale tartozik hozzá. A koronázási misén ezt használták a prímások.” Sajnos a másiknak a képét nem sikerült megszereznem, pedig a leírás szerint az is gyönyörű lehet: „Szelepcsényi prímás (1666-1685) aranyhímzésű barok miseruhája. Magassága 105 cm, szélessége 70.5 cm, Simor prímás 1869-ben új ezüstbrokát fehér szövetre húzatta a domború aranyhímzésű szegélydísz, a középmezőt kitöltő palmettákat és az oldal-mezőkön látható stilizált virágokat. A hímzés a XVII. század végi magyar munka. Hátul arannyal hímzett szöveg: Georg. Szelepcsényi curavit. Joan. Simor renovavit 1869.”

Kortársai tanúsága szerint nem vetette meg a kulináris élvezeteket, szerette a finom ételeket és különösen nagyra becsülte a jó borokat. Az Iparművészeti Múzeum őrzi egy tányérját, amelyet habán mesterek készítettek. A tányéron ovális keretbe foglalva látható a címere, a készítés ideje (1662) és hat betű, amelyek jelentése: G S Georgius Selepcheny, A C Archiepiscopus Coloniensis (Kalocsai Érsek), E N Episcopus Nitriensis (Nyitrai püspök).

tanyer                      Koronázáskor használt miseruha

Halála után több végrendelete is fennmaradt. (ITT olvashat egyet!) Nagy Iván: „Magyarország családai czimerekkel és nemzedékrendi táblákkal” című művének 10. kötetében azt írja „1684. april. 27-én Litovicz várában tett végrendeletében pohroncz-szelepcsényi előnevű Maholányi János kanczelláriai titkárt, ki utóbb mint báró és personalis 1690-ben halt meg, tette egyik fő örökösévé, pograneczi Jókay János és András testvérekkel és Kordics Istvánnal együtt, kiknek hagyá minden Morvaországi birtokát. De Maholányi János is leánya unokáiban kihalt, valamint a báróvá lett Jókay János is, kinek Schédy Máriától leányát Zsuzsannát Lehoczky Márton báró birta nőűl. Ugyan e végrendelet szerint György primás Nagy-Szombaton volt ősi házat Kordicz Istvánnak és nejének hagyta. Hagyományozott ezen kivül még mint rokonainak Urbiny Miklósnak és nejének Dékán Katalinnak, szintén. Nagy-Szombatban pedig Balassa féle házát Maholányi Ilonának Buzásy Ferencz özvegyének hagyta.”

Habán tányér a hagyatékból                

A vagyon ilyen módon szétforgácsolódott, de a szellemi életmű fennmaradt és amíg egy katolikus magyar él a Kárpát-medencében, az országáért és hitéért minden áldozatra kész tudós érsek emlékét tisztelettel őrizni fogja.

Ugrás az oldal elejére