Szelepcsényiek a régi Nagyszombatban és a ceglédi-ág

Szelepcsényi György 1685-ben bekövetkezett halálával véget ért a családnak egy aránylag jól dokumentált korszaka. A nemesítés évét, 1598-at követő időkből több-kevesebb információnk van az érsek Miklós nevű nagyapjáról, az apjáról, Mihályról és magáról a prímásról. A nemességet adományozó okiratban felsorolt többi személy - László, Ilona és Katalin (György nagyapai nagybátyja és nagyanyai mostoha nagynénéi), valamint Bokros György - közül Szelepcsényi Lászlóról találtam említésre méltó adatot.  Nagyszombat belvárosában, a Szent Miklós templommal szemben balra, a régi Felső-piac és Kereszt utca sarkán álló épület az ő tulajdonában volt az 1612-es és 1634-es adóösszeírások időpontjában. (Az utcák mai neve: Namestie svätého Mikulaša és Mikulaša Schneidera-Trnavského) Az, hogy a három felé szakadt országnak ebben a végig királyi uralom alatt maradt részének a Pozsony után legjelentősebb városában egy ekkora épületet bírt bizonyítja, hogy jelentős vagyonnal rendelkezett.

nagyszombattenagyszombatlkp

Nagyszombat utcahálózata a XVII. században. A templomtoronyból felvett képen lévő sárga színű épület helyén állt Szelepcsényi László háza

1634-ben a háznép összeírásakor 4 lakója volt, akik valószínűleg az átellenben lévő érseki palota alkalmazottjai lehettek. Minden bizonnyal László is az érsekség világi szolgálatában élhette le életét, hiszen testvére, a nemességet elnyerő Ferenc kanonokként, unokaöccse, György pedig prímásként szintén ebben a városban tevékenykedett. A nagyszombatban tanuló ifjú György a nagyapai nagybátyjánál lakhatott és vele jó kapcsolatot ápolt, hiszen a házát ő örökölte. Az 1656-os adójegyzék már őt jelöli meg tulajdonosnak.

Szelepcsényi László leszármazottjainak, valamint leánytestvéreinek és Bokros Györgynek az életét homály fedi. Csak hivatkozásokat találunk arra, hogy a család nőtagjai házasságot kötve utódjaik által kapcsolatot tartottak egymással és az érsekkel. Erre utal Szelepcsényi György végrendelete, amelyben jelentős birtokokat (köztük a nagyszombati ˝ősi˝ házat) hagyományoz a Maholányi, Jókay, Kordics, Urbényi, Franyó és Benkő család tagjaira. Rájuk, mint rokonaira emlékezik, de mivel egyikük sem viseli a Szelepcsényi családnevet, joggal feltételezzük, hogy ők vagy a nagyszülői vagy az apai leánytestvérek leszármazottjai. Az egyik pontban pedig bizonyos jövedelem haszonélvezőjeként Bokros Évát jelöli meg, aki az oklevélben említett Bokros György unokája, dédunokája lehet.

nevekkel

A végrendelet egy szakasz, aláhúzva az örökösök, Maholányi, Jókai és Bokros nevei.

Szelepcsényi László utódai egyelőre elvesztek a szemünk elől, pedig szinte bizonyos, hogy a családunk leszármazási sora hozzá vezet. A folyamatos vonal felderítése az utánam következő generációknak jelenthet feladatot, amennyiben akad közülük valaki, aki vállalja ezt a kihívást. Elképzelhető, hogy László leszármazottja azok a személyek is, akikre a Magyar Országos Levéltárban őrzött urbáriumok és összeírások lapjai között találtam. Az egyik Szelepcsényi János, ő készítette 1681-ben Bacska (Bačka) és Czigánd Zemplén megyei községekről azt az összeírást, amely felsorolja az ott lakókat, állataikat és a végzendő úrbéres szolgáltatásokat. A fenti két településtől csak néhány kilométerre van Lelesz (Leles), ahol az 1682-ben felvett leltár szerint a helyi plébános, Szelepcsényi András elhunytával kamarai kezelésbe vett javakat veszik számba. A Felvidék nyugati részében őshonos család papnak tanult tagjának - a katolikus egyház rendje szerint - a püspöke jelölte ki szolgálati helyét, meglehetősen távol a szülőföldtől. Valamelyik családtagja, feltehetőleg a testvére volt Szelepcsényi János, aki csatlakozhatott Andráshoz és a szomszédos uradalomban vagy a vármegyénél lett hivatalnok. János, testvére halála után visszatelepülhetett az eredeti lakhelyére, mert Zemplén környékén nem szerepel többé a neve.

A család tagjainak élete más helyszíneken folyt, de a név nem tűnt el, hiszen itt vagyunk mi, a család ma már több mint száz tagja, akik büszkén viseljük ősi vezetéknevünket.

Feltételezhető, hogy a Felvidéken élő családtagoknak a kapcsolata Szelepcsényi Györggyel valami miatt már régebben megszakadt és ez az oka, hogy ők az örökségből kimaradtak.

Az ősi családi iratok sem maradtak a Szelepcsényiek tulajdonában, azokat a Forgách levéltár őrizte meg az utókor számára. Oda valószínűleg Maholányi Júliával kerültek, aki az 1699-től 1778-ig élt gróf Forgách László első felesége volt. Júlia hozzájuthatott közvetlen öröklés útján, valamelyik Maholányi felmenőjének Szelepcsényi Ilonával vagy Katalinnal kötött házassága révén, de része lehetett az az érsek hagyatékának is, amelynek báró Maholányi János volt az egyik kedvezményezettje és egyben végrehajtási gondnoka.

Mivel az oklevél kiadása nem járt birtokadományozással, annak eszmei értéke egy idő után veszített jelentőségéből és a család leszármazottjai a számukra már rejtőzködő dokumentum híján nem tudtak érvényt szerezni a kiváltságaiknak. Ez eredményezte azt, hogy a későbbi generációk az emlékeikben még őrizték ugyan a nemesi származás tudatát, de azt bizonyítani nem tudván a különféle korabeli összeírásokban már nem hivatkozhattak rá.

A Szelepcsényi család tagjai egészen a XVIII. század második feléig a Felvidék délnyugati részén éltek, a két ágra szakadás azután következett be. A beszámolóm további részeinek a folyamatossága érdekében most egy kis kitérővel, az évszázadokkal ezelőtt Cegléd környékére települt - ma már csak névrokonainkkal - kapcsolatos kutatásaim eredményéről számolok be. Az eredeti származási hely közelében maradtakra, a mi vonalunkra a következő fejezetben térek vissza.

—¤¤¤—

Az 1686-os felszabadító háborúk után a 150 évig török uralom alatt lévő országrész hatalmas területei szinte teljesen lakatlanok voltak. A birtokukat visszakapó, illetve az új adományokban részesült nemesség csak akkor tudta hasznosítani a pusztává vált földeket, ha sikerült azt újból benépesíteni. A betelepítések lassan indultak meg és elhúzódtak egészen a XVIII. század végéig. Telepesek érkeztek a folyamatosan királyi uralom alatt volt felső-magyarországi részekből (magyarok és tótok), a német, román és szerb nyelvterületekről.

A jelenlegi Magyarország területén élő, a miénkkel csak a távoli múltban összekapcsolható Szelepcsényi ág ősei is így kerültek az ország szívébe, főleg az Alföldre. Nagy Beatrix Julianna családfakutató adatai szerint 1730-1740 körül három kisebb család telepedett le a Jászság, Gyöngyös, valamint Tata környékén. A levéltári adatok szerint Cegléden is hamarosan megjelentek, majd onnét költöztek későbbi időkben a környező településekre, Pilisre, Irsára, Újszilvásra, Üllőre, stb.

A ceglédi római katolikus egyház anyakönyveit vizsgálva az első Szelepcsényi családnevű személyről 1770. szeptember 22-én találunk bejegyzést. Ekkor születik meg Szelepcsényi Tamásnak és Thúri Katalinnak a fia, Mihály. Az 1744-től 1788-ig vezetett kötet 142. oldalán található meg ez a beírás. Három évre rá, 1773-ban kislányuk is születik, Judit. Az adatokat feltüntető sorokban Tamás társadalmi helyzetére is történik utalás, mint más portáján és földjén dolgozót tartják őt számon.

Szelepcsényi Tamás Jászladányból települt be Ceglédre, és a családnak három nőtagja is feltűnik a lapokon, akik Tamás rokonai lehettek. Anna 1774-ben, Ilona 1779-ben, Erzsébet pedig 1783-ban ad életet egy-egy gyermeknek. Ha figyelembe vesszük, hogy akkoriban a fiatal férfiak 20-25 éves korukban nősültek, akkor joggal gondolhatjuk azt, hogy a család valamikor az 1760-as évek közepén költözhetett Ceglédre és nem korábban, hiszen akkor az előbb felsorolt személyek születésének lenne nyoma az 1744-től vezetett anyakönyvben. (Utalást találtam a teóriám helyességére a névregiszterben, amely az anyakönyv elveszett 123. lapjára utal, amely egy ismeretlen tartalmú 1767-es bejegyzést tartalmaz Szelepcsényi Istvánról is.) A család a Felvidéken élhetett korábban és onnét a rokonok az elkövetkező időkben is érkeztek a - valószínűleg jobb életkörülményeket biztosító - rohamosan fejlődő alföldi városba. (A település gyarapodását jól érzékelhetjük a születő gyermekek számában. Míg 1744-ben mindössze 23 kisded látta meg a napvilágot, 44 évre rá, 1788-ban már közel 200!) A beköltözés idejére abból is következtethetünk, hogy a korabeli házassági anyakönyvben 1778. január 26-án írták be mindkét leánytestvér esküvőjét. Szerencsére a bejegyzésekben rögzítették a házasulandók életkorát is, így tudjuk, hogy Ilona 16, Erzsébet pedig 17 éves volt akkor. Tehát egyikük 1761-ben, másikuk 1762-ben született, de hogy hol, arról nem beszélnek a fóliánsok. (Időközben tudomásomra jutott egy pontosítás. Nagy Beatrix Julianna közölte, hogy adatot talált Szelepcsényi Ilona születésére, aki 1762. április 3-án született Jászladányban, Szelepcsényi József és Gajdos Anna gyermekeként.

Szelepcsényi Tamás fia, Mihály 1800-ban nősült, feleségét Markovics Borbálának hívták. 1801-ben, december 17-én születik meg az első gyermekük, István. Őt követi 1804-ben Mihály, 1807-ben Katalin, 1809-ben Anna, majd 1813-ban János. Markovics Borbála valószínűleg nem sokkal az utolsó gyermek világrahozatala után meghalt. Mihály ott maradt az öt kisgyermekkel özvegyen. Rövid időn belül újból megnősült, 1814-ben már Tóth Ilonától születik kislánya, Katalin.

Nagyon érdekes, hogy ezekben az években feltűnik két másik Szelepcsényi Mihály is a lapokon. Az egyik, aki 1775-ben született (valahol?), 1795-ben házasodott. Az ő felesége Valkai Ilona tősgyökeres ceglédi család sarja, rokonai nagy számban fordulnak elő az anyakönyvekben. 1801. október 29-én megszüli első gyermeküket, aki szintén a Mihály nevet kapja a keresztségben. Három év múlva Pál, majd 1808-ban István jön a világra. István rövid életet élt, mert az 1812-ben születő következő gyermek ismét az István nevet kapja. (Úgy látszik, a szülők nem voltak babonásak, mert általában nem szokták ugyanarra a névre keresztelni a következő gyereket, mint amit a korábban elhalt viselt.)

A másik Mihály 1797-ben született szintén számunkra ismeretlen helyen, ő Török Johannával kötött házasságot 1797-ben, de vagy elköltöztek, vagy gyermektelenül élték le életüket, mert a későbbi sorsukról semmiféle utalást nem találtam.

1820 körül újabb Szelepcsényi költözik a városba, Ferenc. Maklári Annát veszi el feleségül és jönnek a gyermekek, 1820 - Rozália, 1823 - János, 1827 - Ferenc, 1833-ban pedig Veronika növeli a család létszámát.

Szelepcsényi Tamás unokái felnőttkorba lépve megházasodnak és sorban születnek az utódok. A női ágak a nevet nem viszik tovább, ezért csak a fiúk leszármazottjait ismertetem. Szelepcsényi Mihály első fiának, Istvánnak a feleségét Hanuska Annának hívták és nekik csak lányaik voltak, Anna (1829), Mária (1836) és Rozália (1842). A második fiú, Mihály, Bakos Katalint vette el. 1834-ben Erzsébet nevű lányuk született, többet nem találkoztam a nevükkel. Ugyancsak eltűnt a bejegyzésekből a harmadik fiú, János is.

A később betelepült Mihálynak az utódai folyamatosan jelen vannak az anyakönyvek lapjain, hála fiainak, akik gondoskodtak róla, hogy ne haljon ki ez az ág.

A szintén Mihály nevű fiú 25 évesen nősült, feleségét Jakab Erzsébetnek hívták. Eleinte csak lányaik születtek: Júlia (1826), Teréz (1828), Veronika (1831), aki nagyon hamar meghalt, mert a következő évben, 1832-ben született kislány is ezt a nevet kapta. 1837-ben Erzsébet következik (aki szintén hamarosan meghalt), majd jöttek a fiúk, József (1838) és Mihály (1840), és ismét Erzsébet (1843).

Pál, Mihály testvére 1829-ben elvette feleségül Véder Annát, aki a helyi takácsmester lánya volt. Nekik 1832-ben jött világra első gyermekük, Teréz. Őt követte még három fiú és egy lány. Az első fiú János (1834), a második Pál volt, de ő nem élhetett sokáig, mert az 1836-os születése utáni második évben, 1838-ban ismét ezt a nevet kapta az újszülött. Őket követte 1840-ben Anna.

A harmadik testvér, István a sógornőjét, Jakab Annát választotta párjának aki 1836-ban adott életet elsőszülött fiuknak, Istvánnak. 1840-ben ikreik születtek, akiknek az Ádám és Éva nevet adták, mivel pontosan karácsonykor, december 24-én látták meg a napvilágot.

Bár Szelepcsényi Tamás még más birtokát művelte, a későbbi leszármazottak már mind „gazda” státuszban voltak, ami azt jelentette, hogy szorgalmukkal kellő mennyiségű földet sikerült szerezniük és azon önállóan dolgozva biztosították a család megélhetését.

Az 1800-as évek közepétől egyre több Szelepcsényi utód látja meg a napvilágot. A mikrofilmen vizsgált születési anyakönyvek szerint 1842 és 1895 között összesen 66 gyermeke született a névrokonainknak tekinthető családoknak.

A XX. századot már nem vizsgáltam, a frissebb anyakönyvek csak korlátozva kutathatók. Következtetéseim szerint az utódok elvándoroltak a városból, mert a 2009-es telefonkönyvben keresve már egyetlen egy Szelepcsényi vezetéknevű személy sem élt Cegléden.

A környező településeken viszont még akadnak leszármazottak. Pilisen 2, Újszilváson 1 és Nagykátán is 1 fő szerepel a T-com telefonkönyvében, amely szerint legtöbben, 9-en Budapesten élnek. Persze, ez a szám csak arányaiban tükrözheti a mai helyzetet, hiszen egyre kevesebben fizetnek elő vezetékes telefonra, másrészt pedig a családok nőtagjait lehetetlen számon tartani, mivel legtöbbjük házasságkötéskor felveszi a férje vezetéknevét.

Csak érdekességként írom le, hogy nézegetve a Ceglédet környező települések XIX. századi nyilvántartásait, a következő megfigyelést tettem: Ceglédbercelen nem lakott Szelepcsényi, találtam viszont a településen élő nagyszámú német család között több Foglsinger nevűt! Emlékeztetőül: Fehérvizy István dédapánk felesége Foglszinger Johanna volt. A másik említésre érdemes megfigyelésem pedig igazolja azt a teóriámat, hogy a török időkben és a XVII. század végi felszabadító harcokban elnéptelenedett várost a felvidékiek érkezése tette újra virágzóvá. Cegléden nagy számban éltek és élnek ma is Szeleczky nevűek. Az 1650-től vezetett nagyszombati anyakönyvekben találtam sok ilyen vezetéknevű lakost, a család tagjai az alföldi várost benépesítő első telepesek között már ott voltak. (Szelec egy Nagyszombattól északkeletre fekvő Trencsén megyei község.)

Kapcsolatba lépve a ceglédi ág több tagjával, azt tapasztaltam, hogy sokukban elevenen él az a családi hagyomány, mi-szerint rokonként tartják számon Szelepcsényi György érseket, de sajnálatosan, konkrét bizonyítékkal senki sem rendelkezik.

A családnak ebből az ágából származik Szelepcsényi István az 1956-os Forradalom és Szabadságharc mártírja, aki életével példát mutatott valamennyiünknek hazaszeretetből és rendíthetetlen elvhűségből. Bár ő maga Budapesten született, felmenői Cegléd környékiek voltak. A forradalomban való részvétele miatt 1959. szeptember 8-án kivégezték. Sírja az Új köztemető 301-es parcellájában található.

istvansirkoszi

A mártírhalált halt Szelepcsényi István és sírja az Új köztemetőben

Ceglédtől néhány kilométerre található Pilis település, ahol egy gyógyszertár viseli a családnevünket (Szelepcsényi Gyógyszertár). Az ország különböző helységeiben élő családtagok között találjuk dr. Szelepcsényi János urológus főorvost, aki a nagykátai önkormányzati képviselő testületnek is tagja. Több vállalkozót is ad a ceglédi ág, például Szelepcsényi László kereskedőt (Újszilvás), Szelepcsényi Tamás kőfaragót (Csepel), Szelepcsényi János víz-gáz szerelő és Szelepcsényi Tibor hűtőgépjavító kisiparosokat (Budapest) és így tovább. Valamennyien szorgalmas, becsületes tagjai a nemzetünknek és büszkén viselik az 1598-ig visszavezethető családnevüket.

(Időközben a Szelepcsényi család ceglédi ágához tartozó Majorosné Drávai Máriától is kaptam információt a XVIII. században Jászladányban élt családról. A jászladányi római katolikus anyakönyvekben és a Liber Fundi Jászladány okiratban található adatok szerint Szelepcsényi Miklós 1754-ben részt vett Jászladányban a redemptióban, 1/4 rész megváltásával redemptus lett. Az ő fia volt Szelepcsényi András, akinek 1824-ben József nevű gyermeke született. Leánya volt az adat-közlő apai üknagyanyja, az 1844-es születésű Angéla.)

Ugrás a lap elejére